Kedves !

Gratulálunk, a minimaraton váltó eseményen elért eredményetekhez!

yy:yy idővel
értetek célba.


A 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó, Közép-Kelet Európa legnagyobb váltófutó rendezvénye előtti héten a szokásosnál is több munka várt a szervező bizottságra.

A rendkívüli árvízi helyzetben folyamatosan egyeztettek a főváros vezetőivel, a megnehezedett közlekedési lehetőségek miatt végül megváltozott az esemény útvonala.

A táv rövidült ugyan, de az élmény és a hangulat nem változott.



Olvasd el az esemény beszámolóját, keresd meg magadat és ismerőseidet a fotók között.

A rólad készült fotóval, elkészítheted a személyre szóló emléklapot!

Keresd meg az eredménylistán csapatodat és futóismerőseidet!


Az eseményről készült filmet, június 14-től az esemény kiírásánál a Videók menüpont alatt nézheted meg.


________________________________________________________________________________________

Egy kérdőívet állítottunk össze a résztvevőknek, hogy a válaszok alapján 2014-ben egy még jobb rendezvénnyel várhassunk Téged!

A kérdőívet IDE kattintva éred el, a link június 20-ig érhető el, addig van lehetőség a kérdések megválaszolására.

A kitöltők között 3 darab egyéni indulást sorsolunk ki, a BSI őszi eseményeinek bármelyikére.

Amennyiben a link nem jelenik meg másold be a böngésződbe: http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/
663184392/

Ha tetszett a hírlevél, küldd tovább ismerőseidnek!

BSI - MOZOGJ VELÜNK!
1138 Budapest, Váci út 152-156.
telefon: (06 1) 273 0939
fax: (06 1) 273 0936
NEVEZÉS: (06 1) 220 8211 | e-mail:
info@futanet.hu
web: www.futanet.hu

Csatlakozz hozzánk!